Az angol BB nyáron kezdődő, következő szériája lesz az adás évfordulós, tizedik sorozata, a rendezők pedig úgy tervezik, hogy ezt a szériát a vasárnap hajnalban elhunyt egykori játékosuk, Jade Goody emlékének szentelik – írja a DigitalSpy.

A reality-celebbé vált ex-BB játékos az adás 2002-es szériájában tűnt fel, és „Ő maga volt a Big Brother, tökéletesen megtestesítette a show-t. Ez a széria mérföldkő lesz a BB történetében, a tízéves évfordulót ünnepeljük, úgyhogy ezt az ő emlékének szenteljük, neki dedikáljuk majd”. Az első részben Goodyról készült összeállítással kezdenek, és a műsorvezetők felidézik hozzá fűződő emlékeiket. „Mindannyian elszörnyedve láttuk, mi történt vele, miután kiderült, hogy beteg. A legnagyobb sztárunk volt, az első igazi sztárunk, aki a szemünk előtt fogyott el napról napra. Nem is tagadhatnánk, milyen fontos hatással volt a Big Brotherre, és mennyit jelentett a nézőink számára. Szerették őt, ahogy mi is” – nyilatkozta egy forrás a Big Brother részéről.

Jade Goodyt 2008 nyarán diagnosztizálták méhnyakrákkal, majd idén év elején kiderült, a betegség áttételeket képzett több szervében is, és csak hetei lehetnek hátra. A valóságshow-celeb végül vasárnap hajnalban, álmában hunyt el.