Kínos bocsánatkérésre kényszerült vasárnap a brit belügyminiszternő, miután kiderült, hogy képviselői költségelszámolásának listáján egy fizetős tévécsatorna "felnőtt" filmjei is szerepeltek, bár azokat - állítólag - csak a férje nézte.

Jacqui Smith a Sunday Express című vasárnapi brit bulvárlap híre szerint egy 67 fontos (22 ezer forintos) havi internet- és kábeltévé-előfizetési számlát is beterjesztett egy tavalyi dologi elszámolásában. Ebben még semmi feltűnő nem lett volna, ha a tételes kimutatás nem tartalmaz öt olyan filmet, amelyekért külön fizetni kellett - és kettő közülük "18 éven felüli" volt, "felnőtteknek való tartalommal", amely pornót takar.

A miniszter környezete szükségesnek tartotta gyorsan tudatni, hogy a szexfilmek megtekintésének idején Jacqui Smith nem tartózkodott otthon - vagyis a fizetős műsorokra férje, Richard Timney volt kíváncsi, neje távollétében. A két filmért a szolgáltató egyenként 5 fontot számolt fel. A belügyminiszter vasárnap nyilatkozatban kért elnézést, amiért az internetes előfizetés elszámolásához "tévedésből" hozzácsatolta a kábeltévé-szolgáltatás költségeit is. Jacqui Smith közölte, hogy ez utóbbi tételt teljes egészében visszafizeti. A BBC úgy értesült, hogy a miniszter "alaposan lehordta" férjét a kínos ügy miatt.

Az eset annál is kellemetlenebb, mivel Smith ellen már folyik egy parlamenti vizsgálat, kiderítendő: jogosan számolta-e el egy olyan lakás rezsijét, amelyben nővére él állandó jelleggel, és ő csak átmenetileg lakott ott. Gordon Brown miniszterelnök nemrég kezdeményezte az alsóházi képviselők költségtérítési rendszerének teljes körű felülvizsgálatát, éppen a botrányszagú esetek egyre nagyobb száma miatt. (MTI)