Mindkét vállalkozó Szentendrén nyitott kávézót – írja a Bors. A napilap tapasztalta szerint, míg Frei Tamás kávézójába várni kell, hogy bejusson az ember, addig Schobertnél a pincéreknek alig akad dolguk. A TV2-nél világutazót játszó Frei szerint annak köszönhető a sikere, hogy alacsonyan tudja tartani az árakat. „Egy harmadik világbéli terméket árulunk a második világban élő embereknek az első világ megkerülésével, vagyis kihagyjuk a viszonteladókat. Pont ennek köszönhetően verhetetlenek az áraink, csúcsminőséget árulunk és még a kávéfőző mestereket is külön tanítjuk. Hat üzletünk van eddig, de áprilisig további négyet nyitunk, köztük Pozsonyban és Kassán is” – mondta majd hozzátette, több száz vendége van egy hétvége alatt.

Schobert Norbert ezzel szemben nemcsak feketével várja a vendégeket, hanem étellel is. „Nem nevezném versenyhelyzetnek, hiszen mi grilleket árulunk, és mellette kávét is. Nem a kávézó a fő profilunk. Büszke vagyok az üzletre, hiszen három hónap alatt rentábilis lett, úgyhogy magához képest jól teljesít, még akkor is, ha világgazdasági válság van, és az emberek kevesebbet költenek.”