A People magazin információ szerint a színésznő csütörtök óta kórházban van. A 62 éves hírességnél 2006-ban végbélrákot diagnosztizáltak, és azóta több hagyományos és egyéb kezelésen is részt vett. Egy hónappal ezelőtt több oldal is arról számolt be, hogy a végső pillanatokra készülő színésznő elbocsátotta alkalmazottait, elköszönt barátaitól, és ismét Németországba készül egy kezelésre. Fawcett hivatalos honlapján cáfolta ezen híreszteléseket. Igaz, mint kiderült, valóban látogatóba készült az európai országba, mert éppen egy dokumentumfilmet készít, és orvosaival is találkozott egy-egy beszélgetés és vizsgálat erejéig. Miután pedig nemrég visszatért Németországból, videóüzenetben szidta le azokat a paparazzókat, akik hazajövetele után üldözőbe vették. "A stressz táplálja a rákot. A stressztől lehet rákot kapni, a paparazzóktól pedig stresszes leszek" - fűzte hozzá.