Mielőtt Atlantába települne a Való Világ című valóságshow egykori szereplője, a Hal a tortán című műsor keretein belül vendégül látta egykori lakótársát, Szögeczki Ágnest, valamint Dér Henit, Sebeők Jánost és a Barátok közt szereplőgárdájának volt tagját, Gyetván Csabát. Mivel VV Leo, azaz Nagy Zsolt macskája mellett madagaszkári óriáscsótányokat is tart a lakásában, így az a remek ötlete támadt, hogy ízeltlábú kedvenceit is elhelyezi az asztalon. VV Ágica állítása szerint számított erre a fordulatra, Dér Heni megpróbált barátkozni az egyik állattal, Sebeők János pedig megjegyezte, aki igazán szereti a természetet, a csúnya teremtmények sorsát is a szívén viseli. Később, a civakodással tarkított vacsora közben egyszer csak csengetett egy férfi, aki azt nehezményezte, hogy a társaság túl hangos, és a gyermeke nem tud aludni. A történet itt nem ért véget, a dühös szomszéd ismét megjelent, és egy óriási pofonnal ajándékozta meg a házigazdát, aki elterült a folyosón. Később kiderült, hogy a Laci nevű férfi Nagy Zsolt barátja, és a tréfát a műsorvezető találta ki. Vendégei persze nem értékelték a poént, szerintük ilyennel nem illik viccelni.