Somló Tamás zenésszel forgatott interjút az RTL Klub Fókusz című műsora abból az alkalomból, hogy nemrég a zenész törött lábbal is részt vett egy jótékonysági rendezvényen, és annak kedvéért kalandosan megszökött a kórházból. A narrációból tudhatjuk, Somló már visszafogottabban nyilatkozik, mint régen, mivel érték csalódások a sajtóval abból az időből, amikor a Szombat Esti Láz című táncversenyben szerepelt. Somló ismét elmondta, hogyan tört el a sarka: egy hajnalon, négy óra körül függönyt helyezett fel a karnisra, és kicsúszott a lába alól a létra. A zenész lábát megröntgenezték a kórházban és kiderült, sarka három helyen is eltört, orvosa műtétet javasolt. Az operáció után a kórházból szökött meg Somló a fellépés kedvéért, ahol állapota ellenére jól érezte magát. A járógipszben lábadozó zenész elmondta, a napi rutinja nem változott meg a balesete után, azóta is örökmozgó, mert a mozgás élteti, és mint hangsúlyozta, szenvedélyesen szeret élni.