A hipermarketlánc-tulajdonos és politikus Lord Sainsbury az első brit, aki több mint egymilliárd fontot szánt jótékonyságra, írja az MTI. Alapítványa 660 millió fontot (221 milliárd forint) adományozott különféle tudományos kutatások finanszírozására, gyermekjóléti kezdeményezések számára, művészeti és egészségügyi célokra. További 464 milliót (156 milliárd forint) különített el az alapítvány további adományai számára. Sainsbury már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy az első brit akar lenni, aki meghaladja jótékonyságaival az egymilliárd fontot.
Ő az egyike annak 100 multimilliárdosnak, akik csak az elmúlt év során összesen 2,89 milliárdot fordítottak nemes célú adományozásra a királyságban. Ez az összeg 216 millió fonttal haladja meg a 2007-es összeget.
Az 1967-ben alapított Sainsbury's élelmiszerboltlánc képviselői szerint a tulajdonos utasítása, hogy a keletkező jövedelmet a cég elköltse, ne forgassa vissza a további profit érdekében. Sainsbury célja, hogy minden nyereséget elköltsön még életében.