Kiadója bejelentése szerint még ebben az évben megjelenik Dan Brownnak, a Da Vinci-kód írójának új könyve, amelynek szintén Robert Langdon lesz a főhőse, adta hírül az MTI. A Knopf Doubleday kiadócsoport szeptemberre ígérte a szerző 12 óra alatt játszódó, The Lost Symbol (Az elveszett jelkép) címet viselő krimijének megjelenését. "Ez a regény egy furcsa és csodálatos utazás volt" - írta Dan Brown a kiadó által nyilvánosságra hozott közleményében. "Rendkívüli kihívás volt öt év kutatómunkáját beleszőni a történet 12 óra alatt játszódó keretébe. Robert Langdon élete sokkal gyorsabban halad, mint a sajátom" - fogalmazott az író.

 
A Knopf Doubleday először ötmillió példányban nyomja ki a könyvet, ez a kiadó történetének legnagyobb példányszámát jelenti, noha ez is jócskán elmarad a Harry Potter utolsó kötetének 10 millió példányszámos debütálásától. A könyv részleteiről egyelőre nem sok információ került napvilágra, így azt sem lehet tudni, hogy hol fog játszódni. Ez azonban nem gátolta meg a nagy internetes könyvkereskedő oldalakat, hogy listájukra helyezzék a művet. A Barnes and Noble máris első helyre tette a könyvet, az Amazon oldalán az első száz felé közelít.