Egy sajtóközleményből tudtuk meg, hogy Keleti most a lovak mellett áll ki. „Nagyon feldühít az, hogyha azt látom, hogy bántanak egy védtelen állatot! Ha két ember egymásnak esik, az nem érdekel, de eltörném annak a kezét aki mondjuk pálcával ver meg egy lovat! - Osztotta meg velünk nézeteit Keleti Györgyi!” A felkiáltójelekben nem szűkölködő közleményből az is kiderült, hogy Metzker „playmate” Viki is, így van ezzel, azaz nem szereti, sőt elfogadhatatlannak tartja ezt a bánásmódot. „Számtalan állatokkal kapcsolatos jótékonysági eseményen veszek részt, hogy hangot adjak az állatok ellen elkövetet igazságtalanságoknak! Emiatt is csatlakoztam a „ A NE BÁNTSD A LOVAD” kampányhoz, amit a csömöri Megaron lovarda vállalt fel.”

A csupa nagybetűs kampány fővédnöke, Victor Fröschlt, aki elmondta, az ő keze alatt is több ló ment tönkre. „Megtanultam, hogy nem a ló hibája, ha a dolgok nem működnek. Olyan kiképzési módszert kezdtem felépíteni, ami a ló természetes reakcióira épít, világos és érthető a ló számára kezdve földről elindított kommunikációtól, az első pillanattól, ahogy ráteszem a kezem a lóra egészen a legmagasabb szintű manőverekig. Ez az, ami hitelessé teszi a munkámat” – így zárult a májusi esemény beharangozója.