Keleti Györgyi, az egykori honvédelmi miniszter lánya tiszta idegroncs, és már aludni sem tud, ugyanis egy ismeretlen már háromszor okozott kárt BMW-jében. "Már teljesen kikészültem idegileg, nagyon megvisel a tudat, hogy valaki itt ólálkodik körülöttem és abban leli örömét, hogy kárt tesz a kocsimban. Éjszakánként nem alszom, hiszen folyamatosan arra gondolok, hogy valaki most készül az újabb rongálásra" - nyilatkozta az állatvédő playmate a Borsnak. Keleti Györgyi testőrcégvezető pasija, Szolcsányi Attila a stresszelés helyett azonban inkább cselekedett. "A második eset után a párom három kamerát is felszereltetett a házunkra" - mondta Keleti a lapnak, majd hozzátette, bízik benne, hogy az utolsó rongálásról készült felvétel alapján azonosítani tudják majd az elkövetőt, aki vélhetően csak gyűlöletből törte le a BMW jelet.