A Monty Python-színészt nem aggasztja a 41 éves korkülönbség, teherbe ejtette 26 éves svéd barátnőjét, Anna Soderstromot – írja a Daily Mail. A lap fotói alapján úgy tűnik, a fiatal barátnő a második trimeszterben járhat, de családja egyelőre még nem egyértelműen boldog a hír hallatán. Jones exneje, Alison viszont egyértelműen nem az: barátai szerint még csak épp elkezdte volna kiheverni 35 évi házasságuk felbomlását, mikor beütött a terhesség híre.

Jonest 2004-ben rúgta ki neje, miután a színész bevallotta, hogy összejött a lánnyal, akit egy oxfordi dedikáláson ismert meg. A 26 éves kismamát egy barátnője szerint nem érdekli az emberek véleménye, Jones családja viszont nem győz aggódni azon, hogy a színész ilyen korban gyereket vállal.

Jonest három évvel ezelőtt bélrákkal diagnosztizálták és operálták, azóta próbál egészséges életet élni és sokat fogyott is. „Ha valami, hát ez a férfibüszkeség fitogtatásának klasszikus példája. Teherbe ejteni egy fiatal lánykát azt bizonyítja, hogy van még élet az öreg kutyában. Alison és a gyerekek számára viszont megalázó, de sose fognak erről beszélni, annál büszkébbek. Közben Terry úgy turbékol Annával, mint valami öregedő hősszerelmes” – véli egy családi ismerős.