Joshi Bharat tehetetlen a rasszista vádakkal szemben

2009.05.07. 09:03

„Tanácstalan vagyok, ugyanis eleinte nem értettem, miért vádolnak többek közt rasszizmussal. Fejbe vágott, hogy csak úgy záporroznak felém a vádak, komolyan zavar és nagyon felkavar a körülöttem kialakult ellenséges hangulat” – mondta a Borsnak Joshi, akit az utóbbi időben több sajtóorgánum is azzal vádolt, hogy bőrszín alapján választják ki a show vendégeit, és meg is alázzák őket. A sorselemző értetlenül áll azelőtt, hogy egyesek miért mindenben csak a rosszat keresik. Joshi Bharat elmondta a napilapnak, hogy túl azon, hogy próbálja feldolgozni a vádakat, felesége, Csilla nyugtatja csak meg. „Mindig azt mondja, ne foglalkozzak a kritikákkal, ne őrlődjek miattuk. Nyugtatgat, nagyon sokszor már az is segít, ha belenézek a szemébe, és nem látom, hogy bármivel is vádolna.”

14-joshibharat