Kárigénnyel állt elő egy kenyai férfi, amiért hazájában a nők szexsztrájkoltak politikai indíttatásból - adta hírül az MTI. James Kimondo a G10-eket perli, amely azonban nem a világ tíz legfejlettebb országát tömörítő "klub", hanem kenyai nőket képviselő csoportok koalíciója.

A G10 egyhetes szexelvonással próbált javítani a politikai helyzeten, elérni, hogy az ország vezetői tegyék félre viszályukat, mivel az a 2007-es választásokat követő véres káosz megismétlődéséhez vezethet. A szexbeszüntetés szervezői még örömlányokat is bevontak az akcióba, hogy ne akadályozzák meg a cél elérését, és felkérték a csatlakozásra Mwai Kibaki elnök és Raila Odinga miniszterelnök feleségeit. A szexsztrájk múlt hét szerdán ért véget, szervezői szerint sikerrel. Való igaz, hogy az ország két politikai főriválisa - Mwai Kibaki elnök és ellenlábasa, Raila Odinga - hétfőn találkozott egymással, bár csak rövid időre, ám ez is valami, mivel az utóbbi időben eléggé tartózkodtak attól, hogy egyszerre egy helyen tartózkodjanak.

Visszatérve Kimondóra, a férfi Nairobiban adta be egy bírósághoz szexkárigényét. "Ahogy a G10 meghirdette a sztrájkot, a feleségem megtagadta tőlem férji jogaim gyakorlását. Ez idegessé tett és álmatlanná. Mentálisan szenvedtem, feszült lettem, hátfájást kaptam és koncentrációs zavar gyötör" - mondta a sajtónak, miután kijött a bíróságról. Hogy mekkora a kárigénye, arra nem tért ki az AFP francia hírügynökség.