Egy kalocsai wellnesshotelben, volt nejével, Csarnóy Zsuzsanna színésznővel töltötte a hétvégét Gesztesi Károly – írta a Blikk egy olvasói beszámoló alapján. A színész a Smink nélkül című előadás miatt utazott vidékre, és eredetileg Liptaival és a kislányukkal töltötte volna a szabad perceit, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy ők mégsem tartanak vele. Így két fiát vitte magával, és később a volt felesége is csatlakozott hozzájuk. „Feltűnően jó kapcsolatban vannak, ölelgették egymást, jókat nevettek együtt" – mesélte a szemtanú, de hozzátette, hogy Gesztesi mérhetetlenül szomorúnak tűnt. „Az egyik pillanatban még arról beszélt, hogy mennyire szereti a feleségét, és nagyon bízik abban, hogy a házasságát sikerül megmentenie. Később pedig keserűség érződött a szavaiban." A beszámoló szerint Gesztesi sorra rendelte az italokat, a számla végösszege elérte a 120 ezer forintot.