Lányának molesztálásával vádolta meg volt felesége Delhusa Gjont. Erős Melinda fejéből akkor pattant ki ez az ötlet, amikor a tinédzsert és annak barátnőjét egy fürdőszobában találta az énekessel. Az elmúlt hetekben kiderült, hogy Gjon nem hagyja annyiban a dolgot: ő is feljelentést tett a nő ellen rágalmazás és becsületsértés miatt.

Mindeközben a 15 éves Grigorescu Andreát - aki édesanyja egyik korábbi kapcsolatából származik – nevelőintézetben helyezték el. A lány a Blikknek mesélt a kálváriájáról: „Undorító ez az egész, az apám sosem nyúlt hozzám! Skizofrén az anyám! Megrögzött hazudozó. Szerintem én csak egy ürügy vagyok a háborúra, igazából apát akarja tönkretenni, mert ő nem akarja visszafogadni" – nyilatkozta a lapnak, és többek között az is kiderült, hogy az asszony sokszor bántalmazta, hol szíjjal verte, vagy azzal, ami épp a kezébe került. Anyjával együtt Romániából jöttek Magyarországra, ahol a nő a gyerek nagybátyját is szexuális zaklatással vádolta, de Grigorescu szerint ez is csak egy hazugság a sok közül.

Gjon exe a következő szöveggel támasztotta alá a molesztálást valóságát: „Léleklátó vagyok, álmomban már többször láttam őket együtt."