Átlépte a határt Cohen?

Richelle Olson beperelte Sacha Baron Cohent, azt állítja a színész megtámadta, és emiatt most csak kerekesszékkel tud közlekedni, értesült a TMZ. Az állítólagos összetűzésre még 2007-ben egy bingó rendezvényen került sor. A nő elmondta, mindenki meglepetésére Cohent hívták meg számhúzónak a jótékonysági rendezvényre, azonban Olson már akkor megdöbbent, amikor meglátta.

Elmondása szerint Cohen extrém ruhában, egy meleg ember támadó karikatúrájaként, szexuális játékszerekkel a ruháján jelent meg, és ausztriai akcentussal beszélt. Az asszony szerint Brünoként túlzottan is sokat káromkodott Cohen, és amikor megpróbálta tőle elvenni a mikrofont, a színész durván ellökte és bántalmazta őt. A nő szerint az esetben nem csak Cohen, hanem három operatőr és még néhány ember odament, és felvették megaláztatásait.

A nő ezután félrevonult sírni, de ekkor elesett, és elájult. Richelle Olsont ezután már kórházba szállították, ahol megállapították, két ér elpattant az agyában. Az eset óta csakis kerekesszékkel, vagy járókerettel tud közlekedni. Olson és férje a színészt meg nem határozott károk és anyagi veszteségek miatt perelte be.

Sacha Baron Cohen nem most először kerül összetűzésbe a törvénnyel, előző filmje, a Borat című alkotás miatt egy román falu és egy oktató perelte be, a milánói divathéten okozott felfordulás miatt a rendőrségen kötött ki, és nem is olyan régen a Médium című sorozat felvételeire lógott be. Mondjuk egy dolog biztos, Eminem nem fogja beperelni az MTV Movie Awardson előadott megrendezett jelenet miatt.