Már nem az amerikai televíziós, Oprah Winfrey a legbefolyásosabb sztár a világon. A Forbes magazin legfrissebb 100-as listáját Angelina Jolie vezeti. A színésznő tavaly még a harmadik volt. Annak ellenére, hogy nem ő kereste a legtöbb pénzt, sajtómegjelenései miatt mégis az élre került. Az Oscar-díjas Jolie tavaly június óta 27 millió dollárt, azaz mintegy 5,5 milliárd forintot keresett. A színésznő, aki hat gyereket nevel színész férjével, Brad Pittel, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedik - írja a Független Hírügynökség.

A tavalyi listavezető, talk-show királynő idén a második helyre szorult vissza. Oprah Winfrey egy év alatt 275 millió dollárt (56 milliárd forint) keresett. A harmadik helyre Madonna lépett. Az énekesnő a tavalyi top 10-be sem került be, ám Hard Candy című albumának, a Sticky and sweet világturnéjának köszönhetően megnőtt a befolyása. Bankszámlája pedig 110 millió dollárral (22 milliárd forint) gyarapodott. A zene mellett persze Madonna válásának, szerelmi életének és újabb adoptálási kísérletének is szerepe volt abban, hogy az 50 éves sztár sűrűn a bulvárlapok címoldalára került.

A lista negyedik helye Beyonce Knowles-é. Az énekesnő 87 millió dollárt (csaknem 18 milliárd forint) keresett az elmúlt egy évben. A legbefolyásosabb férfi híresség Tiger Woods. A világklasszis golfozó a magazin ötödik helyét szerezte meg. 110 millió dollárt (22 milliárd forint) keresett, ezzel pedig továbbra is legjobban fizetett sportoló a világon. A lista hatodik helyén Bruce Springsteen áll. A zenészt Steven Spielberg filmrendező követi. A nyolcadik helyet Jennifer Aniston színésznő szerezte meg. A kilencediken pedig Angelina Jolie férje, Brad Pitt található. A top 10 utolsó helye pedig Kobe Bryant kosárlabdázóé. A legbefolyásosabb hírességek listáján a 49. helyen debütált az új amerikai elnök, Barack Obama.