Az I. világháborús veterán ugyanis 113 éves lett, és így - amint az ünnepi alkalomról vasárnap beszámoló The Observer kiemeli - életében másodszor nevezheti magát tininek. A tinédzser kormegjelölés ugyanis a 13-19 év közöttieket illeti meg, mivel az angol nyelvben a tizenháromtól tizenkilencig terjedő számsor tagjai "-teen" végződésűek; innen a kamaszkorúak - és valamivel ritkábban a 113-119 évesek - világszerte elterjedt elnevezése.

Henry Allingham egyike az I. világháború még élő két brit veteránjának, egyben a legidősebb férfi egész Európában. Ő a brit királyi légierő (RAF) utolsó, még életben lévő alapító tagja is. Elmondhatja magáról, hogy három évszázadban élt, és hat brit uralkodót szolgált. Amikor született, még Viktória királynő ült a trónon, és már 30 éves volt, amikor az idén 83 esztendős II. Erzsébet királynő világra jött. Születésnapján, egyben második tinédzserkorának kezdetén - családtagjain kívül - az RAF és a királyi haditengerészet képviselői is felköszöntötték. (MTI)