Madonna elhatározta, hogy Nigériából szeretne örökbefogadni egy kisgyereket, ezért már fel is kereste a Kaduna’s Mercy nevű árvaházat, ahol harminc gyerek közül választhatja ki, melyiket szeretné felnevelni.
abaca 60488 27

Madonna elhatározta, hogy Nigériából szeretne örökbefogadni egy kisgyereket, ezért már fel is kereste a Kaduna's Mercy nevű árvaházat, ahol harminc gyerek közül választhatja ki, melyiket szeretné felnevelni. Az énekesnő erőteljesen koncentrál arra, hogy mihamarabb örökbefogadjon egy harmadik világbeli gyereket. Legutóbb Malawiban próbálkozott – ahonnan jogi aggályok közepette 2006-ban magához vette David Bandát – azzal, hogy egy Mercy James nevű hároméves árvát szeretne magához venni, de a helyi bíróság elutasította el a kérelmét, mert az adoptálás feltétele lenne, hogy a leendő anya 18 hónapja éljen országban. Madonna akkor fellebbezett, de a zárt ajtók mögött zajlott május 4-i újratárgyaláson már nem vett részt. A Digital Spy szerint tehát most Nigériára összpontosít Madonna, a többi bulvárlap egyelőre nem tudja eldönteni, az énekesnő honnan szerez majd újabb családtagot.