Szögeczki Ágnest kerülgeti a halál

2009.06.12. 08:53

Szögeczki Ágnes, a Való Világban még Ágicaként megismert nő a Borsnak elmesélte, hogy valamikor 140 km/h-s sebességnél durrdefektet kapott az autópályán. Szerencsére meg tudott állni, de miután elmúlt a veszély fél óráig csak bőgött. Szögeczki elmesélte egy másik esetét is, amikor áthajtott egy piroson, és ezért nem túl meglepő módon karambolozott. "Bevilágított a nap a jelzőlámpába, és sárgának láttam a pirosat, kihajtottam a kereszteződésből, és belém jött egy másik autó" - magyarázkodott Szögeczki Ágnes, hozzátéve, általában késésben van ezért mindig mindenhova siet, vagyis túl gyorsan hajt. Személyi sérülés nem történt, csak az egykori tévés szereplőnek kellett nyugtató injekciót adni. Miközben a Borsban a baleseteivel szerepel, Szögeczki a Blikket is meghódította, igaz már egy ideje, ott szőrtelenítőkrémet reklámoz. Kifejezetten érzékeny bőrre valót.