Mivel újra facér Pataky Attila, mi sem természetesebb, mint egyből a volt feleségnek szegezni a kérdést, vajon mennyi esély van arra, hogy újra összejönnek. A Blikk cikke azonban rossz hírrel szolgál azoknak, akik eddig összeszorított fogakkal szurkoltak a volt házaspárnak: az asszonynak ugyanis már nem kell az Edda frontembere. „Már hetekkel ezelőtt tudtam róla, hogy véget ért a kapcsolatuk” – nyilatkozta a lapnak. „De elárulom, még csak meg sem érintett a hír, már nem is foglalkozom a volt férjem életével, egyszerűen továbbléptem. Nincs bennem káröröm, és nem érzek elégtételt a szakításuk miatt” – tette hozzá az egykori ara.