Ugyan csak pár napra, de kiadta a színész útját Palácsik Tímea, a Miss World Hungary 2008 egyik döntőse. A lányt a Velvet egyik feljelentője miatt kereste meg a Bors, miszerint Hajdúszoboszlón két cicababával látták koktélozni Damut. Palácsik akkorra már bedurcult, és közölte, már kirúgta a pasiját, és ezen a híren sem lepődött meg. Mint elmondta, okokból volt bőven, mert az utóbbi időben több embertől is hallotta, hogy barátja lányokkal találkozik. Az eltökéltség nem tartott sokáig, Damu visszanyalizta magát barátnőjéhez: „Timiben megtaláltam életem párját, és szerencsére sikerült tisztáznunk a nézeteltéréseket” – nyilatkozta a napilapnak. Így pár nap leforgása alatt minden rendbejött, állítja.