Angelina Jolie szívesen lenne politikus

2009.06.24. 18:46

A nagy emberbarát hírében álló sztár egyik ismerőse elmondta, hogy Jolie már unja Hollywoodot, és inkább az Egyesült Államok fővárosa, Washington felé kacsingat. A Daily Express újságnak nyilatkozó barát hozzátette, a Barack Obamáért rajongó színésznő úgy gondolja, hogy politikusként sokkal könnyebben tudna segíteni a rászorulókon. A lap forrása egyébként nem tartja lehetetlennek, hogy az elkövetkezendő húsz éven belül a színésznőt megválasztják, és ő lesz az Egyesült Államok első női elnöke. „Ha valamit a fejébe vesz, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje a célját. Nagyon elszánt" – tette hozzá a színésznő állítólagos ismerőse.