Megtéríti a teljes esküvői költségét egy Szaúd-Arábiai jótékonysági szervezet annak a szaúdi fiatalembernek, aki leszokik a dohányzásról, és kihúzzák a nevét egy sorsoláson. Ezt a BBC közölte hétfőn. Az első feltétel, hogy a jelentkezőnek sikerrel el kell végeznie egy hétnapos elvonókúrát, azután pedig részt kell vennie a sorsoláson, amelyen eldől, hogy ki kaphatja meg a fődíjat. A 20 második helyezett bútorokat kap, amelyekkel berendezheti új, cigarettafüst-mentes otthonát - adta hírül a Független Hírügynökség.

Máris több százan érdeklődtek. Jelentkezett egy olyan fiatalember is, aki azt mondta, hogy egyáltalán nem dohányzik, de rászokna, hogy a részvétel ellenében, leszokjon. A sivatagi monarchia fővárosában plakátok hirdetik a kampányt, amelynek jelmondata: "A leszokás rajtad múlik, az esküvő meg rajtunk." Mint a legtöbb arab országban, Szaúd-Arábiában is a vőlegény családja viseli a nász költségeit. Ez gyakran akkora összeg, hogy a fiatal férfiak és szüleik hosszú évig takarékoskodnak, mert sok pénz nélkül nem is lehet szó az esküvőről. Sokan azzal bírálják a kampányt, hogy szexista, mások pedig azzal, hogy silánnyá teszi a "szent egyesülést". Becslések szerint a sivatagi királyság 26,6 millió lakosának legkevesebb a negyede dohányzik.