Korábban csak arról tudtunk, hogy az új Bond-lány, Gemma Arterton összejött James Bond testdublőrével, most azonban már arról is érkezett hír, hogy a Stefanónak becézett dublőr és a 23 éves színésznő eljegyezték egymást. A Daily Mail szerint a pár nem verte nagy dobra a kapcsolatot, nem jártak együtt az ilyenkor szokásos celebpartikra, csak, hogy mindenhol megmutathassák, kivel járnak. A lap szerint múlt éjjel már együtt érkeztek a Sun&13 Gantont sörözőbe, hogy piros szettjükben megünnepeljék az eljegyésüket, amit az Arterton ujján található háromgyémántos eljegyzési gyűrű bizonyít.

A színésznő a Quantum csendje forgatásán ismerkedett meg dublőrpasijával, akihez természetesen már az első pillanttól vonzódott. A Daily Mail szerint nem ez az első alkalom, hogy Arterton összejön egy stábtaggal. Korábban egy Eduardo Munoz nevű kaszkadőrrel szűrte össze a levet, amikor a nála 2 évvel fiatalabb fiú lovagolni tanította őt a Prince of Persia: The Sands of Time című filmhez.