Az RTL Klub Fókusz című műsorában újabb hazai celebek mutatták be otthonukat. Mint kiderült, Geronazzo Mária jelenleg egy 200 nm-es budai bérlakásban él, ám tervei szerint elköltözik majd, ugyanis már túl ismert ahhoz, hogy biztonságban érezze magát egy őrszolgálat nélküli házban. Azt is elárulta, hogy imádja az óriási teraszt, ahol akár meztelenül is napozhat, ha úgy tartja a kedve. A falon lógó képeket viszont nem kedveli, mivel fél attól, hogy leesnek. Katus Attila négy éve lakik abban a Budapest belvárosában található 40 nm-es lakásban, ahova két évvel ezelőtt barátnője is beköltözött. A mindent tematikusan elrendező aerobikbajnok akkor cseréli majd le jelenlegi otthonát, ha párjával családalapításra adják a fejüket. Steiner Kristóf barátjával együtt ugyan nemrég Izraelbe költözött, de megtartották azt a 11 nm-es kis lakást, amire a Viva TV egykori műsorvezetője csillaghegyi otthonát cserélte.