A Playboy alapítójának volt barátnője, Kendra Wilkinson június elején jelentette be, hogy pár hónap múlva megszületik első gyermeke. A magazinban korábban meztelenül pózoló híresség, aki azóta hozzá is ment a kicsi édesapjához, Hank Basketthez, nemrég pedig azt is elmondta, hogy gyermekéből egy igazi keresztény embert szeretne nevelni. A büszke édesapa, Hank Baskett hozzátette, nagyon szigorú szülők lesznek, ami persze nem jelenti azt, hogy a kicsit ne halmoznák el szeretetükkel. Ja, és természetesen a tanulás lesz a legfontosabb. „Mindig is szerettem volna apa lenni. Kendrával már kapcsolatunk elején is beszéltünk erről a témáról" – szögezte le a sportoló.

Bár a pár egyelőre még nem tudja születendő gyermekük nemét, azt már pontosan tudják, hogy mi lesz a neve - írja a FoxNews. „Ha fiunk születik, akkor természetesen a Hank nevet kapja, ha pedig lány, akkor Ariannának fogjuk hívni. Imádjuk ezt a nevet. Annyira jól érzem magam, most vagyok a második trimeszterben, pontosabban a 14. hétben" – nyilatkozta a várandós híresség, aki állítólag teljesen megváltozott áldott állapotának köszönhetően.