A pár tízezer forintból élő Paudits Béla nem egészségi állapotára, inkább korára hivatkozott, amikor a Napi Ász arról érdeklődött, miért nem vállalta a Volt egyszer egy Táncdalfesztivál elnevezésű rendezvényen való szereplést. "Kiöregedtem már a [Futok a pénzem után című - a szerk.] dalból, nem állna jól nekem, ha most elénekelném. Sajnálom, de ez az igazság" - mondta Paudits a lapnak, miután kifejtette, húszévesen hatalmas sikereket ért el a Futok a pénzem utcán című dallal. "Húszévesen, még színművész-hallgatóként indultam a Táncdalfesztiválon. A Futok a pénzem után annyira megtetszett az embereknek, hogy hamar megismertek engem is" - tette hozzá a színművész, aki mostanában rossz életkörülményei és egészségi állapota miatt kerül be a hírekbe.