Pénteken Csepregi Éva, Bíró Ica és Patkó Béla, azaz Kiki mesélt arról a Fókusz kameráinak, merre jártak a nagyvilágban a rendszerváltás előtt. Azért ők, mert nemcsak élménybeszámolni voltak képesek, hanem a történeteiket VHS kazettákkal, illetve megsárgult fényképekkel is bizonyítani tudták. Így derül fény arra, hogy 1984 augusztusában Bíró második férjével a Francia Riviérán volt nászúton, amikor lányuk megfogant.

Csepregi Éva kiemelte, hogy csak akkor utazott külföldre, amikor dolga volt a világban. Ezalatt a fellépéseket értette, de persze ettől függetlenül Skóciában is gyakran megfordult – fia édesapja Bob Heatlie – és Velencében is rendszeres vendégek voltak Erdős Péterrel. Kiki pedig először azt szögezte le, mindenhol járt már Ausztrália kivételével. Annak idején pedig az is megfordult fejében Dominikán telepszik le a család, mert nagyon szerettek ott lenni, és egy négyzetméter sem volt lehetetlenül drága.