A Vidám Színpad egykori művésznője is érintett abban az perben, melyben Fehér Anettka és elhunyt férjének exneje vívnak a jelenleg nem létezőnek tűnő örökségért. Csala úgy került a képbe, hogy annak idején kölcsönadott a műsorvezetőnőnek és férjének, de mint most a Blikknek elmondta, ezért úgy meghurcolták, hogy öngyilkos akart lenni. Szerinte hiába volt zárt a tárgyalás, amin kihallgatták, Forgács exneje ezután kiteregette a részleteket: „Világgá kürtölt olyan hülyeségeket, hogy a párnacihában tartok milliókat [...] most meg riogat az a nő, hogy jön az APEH és feltúrják a lakásomat. Jöhetnek, de ezt a szégyent én már nem akarom megélni” – mondta el a lapnak Csala, aki állítása szerint szégyenében bevett egy üveg nyugtatót, majd mielőtt nekikezdett volna a következőnek, azért felhívta barátnőjét, Anettkát, aki azonnal a megmentésére robogott. Az ügyben Terry Black is érintett, aki szintén kölcsönadott a párnak, ő viszont egyáltalán nem fél az APEH-vizsgálattól.