A lantművészből médiabohóccá lett Benkő Dániel ezúttal a Bors hasábjain fejtette ki ugyanazt, amit már hónapokkal ezelőtt is: ő bizony gyereket szeretne, sőt feleségre is pályázik ősztől az RTL Klubon. A legalább tucatszor megjelent hírből az is kiderül, a nagyapakorú Benkő egyáltalán nem foglalkozik a halál gondolatával. "Egyszerűen nem veszem számításba. Elfogadom azt, ami ön, de nem gondolok negatív dolgokra" - nyilatkozta a lapnak a lantművész, aki kiemelkedő szexuális teljesítményét ezúttal is megemlítette. Koroknay Géza szinkronszínész lapunknak korábban elmondta, nem hiszi, hogy igaz lenne Benkő rendkívüli szexuális teljesítménye. "Állandóan a nemi szervekről beszél, de amelyik kutya ugat, az nem harap. Érdekes, én erről nem szoktam beszélni, hanem inkább harapok."