A texasi rendőrök még hétfőn összesen háromszor motoztak meg egy 25 éves, 220 kilós férfit, mire megtalálták nála azt a 9 mm-es fegyvert, amit két börtönbe is be tudott csempészni - írja a Houston Chronicle. George Verát azért tartóztatták le a rendőrök, mert másolt cédéket árult egy kocsi csomagtartójából egy sportpálya mögött. A férfit megmotozták a helyszínen, a városi, majd a megyei börtönben is, de végül csak akkor került elő a hájhurkák közé rejtett fegyver, amikor egy zuhanyzásnál Vera bevallotta az őrnek, hogy nála van. A helyi törvények értelmében a raboknak nem kell keresztülmenniük fémdetektoros kapun, így kerülhetett a fegyver a börtönbe. A rendőrség szóvivője elmondta, a rendőrök kapnak arról képzést, hogyan kell kövér embereket motozni, de úgy látszik a kollégája még nem találkozott annyira kövér emberrel, mint George Vera. A férfit végül tízezer dolláros óvadék ellenében elengedték, az illegális cédéáruláson felül azzal is vádolják, hogy fegyvert csempészett a börtönbe.