horoszkóp

Brit színész lehet Paris Jackson biológiai apja

2009.08.09. 12:05
abaca 194528 197

Az egykori gyereksztár, Mark Lester adott spermát Michael Jacksonnak, és feltevése szerint ő a biológiai apja az elhunyt énekes lányának - erről maga a brit színész beszélt a News of the World című lapnak adott, vasárnap megjelent interjúban."Spermát adtam Michaelnek, hogy gyereke születhessen, és azt hiszem, Paris az én lányom" - fogalmazott az interjúban az Oliver! című musical sztárja, aki Twist Olivér szerepét játszotta az 1968-ban bemutatott filmben. Lester hozzátette, hogy apasági tesztet szeretne, ami kiderítheti, hogy valóban az ő gyereke-e a 11 éves Paris.

Az 51 éves színész szerint Michael Jackson még 1996-ban kért tőle spermát, amire ő igent mondott. "Ajándék volt, nem fizetett érte. Olyasmi volt, amit megtisztelőnek éreztem, hogy megtehetem. Olyan nagyon akart gyereket" - fogalmazott Lester az interjúban. Hozzátette: úgy véli, hogy Jackson akkoriban már kipróbálta a saját spermáját, ám az valamiért nem felelt meg. Mint mondta, miután megegyeztek abban, hogy Lester "kisegíti" az énekest, 1996 februárjában egy, a londoni Harley Streeten álló klinikán "adta át" a spermát. Nyolc hónappal később Jackson bejelentette, hogy feleségül vette Debbie Rowe ápolónőt, aki újabb három hónap múlva életet adott az énekes első gyerekének, Prince-nek. Paris nagyjából egy évvel később, 1998 áprilisában született.

A négygyerekes Lester szerint Michael Jackson lánya sok hasonlóságot mutat saját, 15 éves lányával Harriettel. "Paris nagyon sápadt és kék a szeme. A legidősebbet kivéve minden lányom világos bőrű és kék szemű. Sokan mondják, hogy Harriet és Paris mennyire hasonlít egymásra" - mondta Lester az interjúban. A színész arról is beszélt, hogy amióta Katherine Jackson, a gyerekek nagyanyja kapta meg a felügyeleti jogot, nem léphet kapcsolatba a gyerekekkel, pedig Michael Jackson barátjaként nem csak Paris, hanem az énekes másik két gyerekének is a keresztapja lett.