A szokásos, hét eleji, szürreális sajtóközlemények évszaktól függetlenül bőségesek. A hét lendületes kezdéséért Csordás Tibor, a Fiesta énekesének kalandjait idézzük, aki az imént - jó néhány felkiáltójellel -arról nyilatkozott, hogy az úgynevezett Élménybirtok-Médiaválogatott fociedzésein lesérült.

„Imádom a labdarúgást, rendszeresen járok edzésre és meccsekre is, ám most nem sima focit, hanem strandfocit játszottam. Ez sokkal nehezebb, hiszen közel bokáig elmerülünk a homokban, így megerőltetőbb a futás és a passzolás is. Le a kalappal a válogatott Strandlabdarúgóink előtt, hiszen nagyon komoly erőnlét szükséges ehhez a látványos játékhoz. Mindezek miatt hamar elfáradtam, és amikor kigurult a labda a medence partjára, nem figyeltem eléggé a lépéseimre, megcsúsztam és térdre estem. Nem volt kellemes érzés, de visszaszaladtam a pályára, hogy folytassuk az edzést. Pár perccel később a csapattársaim szóltak, hogy véres a térdem, és akkor láttuk, hogy jó darabon felhasadt a sípcsontom és a térdem, másnapra pedig be is kékült. Pihentetnem kell, így sajnos a strandfocis pályafutásom egy időre megrekedt, hiszen a hétvégi bajnokság után – amiről a sérülés miatt lemaradok – már csak jövőre lesz lehetőségem játszani” – tette hozzá Csordás Tibor. A sérülésről készült fotót el ne mulasszák megtekinteni.

Csordás Tibi