A hollywoodi filmjeivel ismerté vált színészt nem tömték elismerő filmművészeti díjakkal pályafutása alatt, vagy ha igen, abban nem volt köszönet. Amit kapott (vagy csak jelölték), azt nagyrészt 1978-as Rocky című filmjéért kapta, a legrosszabb teljesítményekért odaítélt Razzie-díjra viszont 1985 és 2004 közt szinte minden évben jelölték (és volt, hogy nyert is).

Mindezért most kárpótolja majd az, amit szülőhazájától kap a szeptember 2-án induló 66. Velencei Filmfesztiválon: az Elismerés a Filmkészítőnek elnevezésű díjat fogják átadni neki. Ezt a díjat többnyire olyan rendezőknek ítélik oda, akik mély befolyást tettek a kortárs filmművészetre: kapta már meg a francia Agnes Varda és a japán Kitano Takeshi is. Stallone az indoklás szerint azzal érdemelte ki, hogy „nagyon eredeti” filmek fűződnek a nevéhez, melyek „még a vérfürdők közben is hordoznak magukban gyengédséget”, miközben „megmutatták az Amerikai Álom legragyogóbb és legsötétebb oldalát is”. Stallone természetesen nagyon boldog, mint elmondta, régóta álmodozott már erről: „A Velencei Filmfesztiválon díjat kapni, ez valami olyasmi, amit mindig reméltem, és most tényleg megtörténik. Megérte ennyit várni rá” – idézi a StarPulse a meghatott Rambót.