A Megasztáros három hónap után elérkezettnek látta az időt, hogy lezárja a kapcsolatát Szentesi Henriettel, ezért sms-ben mondta neki, hogy vége. Az énekes persze nem így emlékszik erre, szerint okosan megbeszéltek mindent – bár nem cáfolta, hogy ezt telefonon tették –, így párja valójában nem reklamálhatna semmiért. Szentesi most arra panaszkodott a Blikknek, hogy Lakatos soha nem ment el hozzájuk – vidékre -, mindig neki kellett feljönnie Pestre, ha látni akarta az énekest. Bár azt is hozzátette, nem haragszik már a fiúra, de az azért zavarja, hogy nem kapott a lemezéből egy dedikált tiszteletpéldányt. Lakatosnak azt is tudnia kell, volt barátnője biztosan nem fog költeni a korongra egy fillért sem, mert ő nem a rajongója.