92 évesen bekerült új albumával a Top 20-ba a legendás brit énekesnő, Vera Lynn, aki a második világháború idején lett híres. Ezt lemezkiadója közölte vasárnap.Vera Lynn milliók szívét ragadta meg dalaival és személyiségével a vészterhes napokban. Gyakran szórakoztatta a katonákat is, ezért kapta a "Forces sweetheart", vagyis a "Haderő kedvese" nevet.

Azzal, hogy új albumával, amely legjobb dalainak válogatása, bekerült a 20-as sikerlistába, ő lett a legidősebb előadóművész, aki ezt valaha is elérte ezt a világon. Ráadásul a "We'll Meet Again (Találkozunk újra) - The Very Best of Vera Lynn" című album megelőzi Eminem, a U2, a Green Day és a Stone Roses lemezeit.

Az 50-es években Vera Lynn egyik lemeze, ami akkor még bakelit volt, már szerepelt a legjobbak 20-as rangsorában. A mostani válogatás, talán nem is véletlenül, egybeesik a második világháború kitörésének 70-ik évfordulójával. A Deca lemezkiadó szóvivője azt mondta a siker hallatán, hogy "Vera bebizonyította: a régi és fontos dalok még mindig meg tudják fogni a brit zenerajongókat." Az album 24 számot tartalmaz, köztük a híres, német kezdőszót viselő "Auf Wiederseh'n Sweetheart" (Viszontlátásra, Kedves) számot, amely 1952-ben első számú sláger volt az Egyesült Államokban. Vera Lynn egyébként 1917. március 20-án született Londonban, és énekesi karrierje a második világháború idején ívelt fel. Becenevét, vagyis a "Haderő kedvesét" a Daily Express nevű brit lap olvasói szavazása alapján kapta meg, mert képes volt ezer kilométereket is utazni, sokszor életveszélyes körülmények között, hogy dalaival lelket öntsön a brit és az amerikai katonákba.