Irina Voronina, orosz származású modell, színésznő és playmate azt állítja, hogy azért rúgták ki az HBO Törtetők című sorozatából, mert nem volt hajlandó eleget tenni a színészek speciális kéréseinek - írja a FOXNews. „Egy másik lányt is kirúgtak velem együtt. Azt mondták nekünk, hogy már nincs ránk szükség a sorozatban, de tudjuk, hogy azért szabadultak meg tőlünk, mert nem voltunk elég kedvesek a színészekhez. Úgy bántak velem, mint egy darab hússal. Tulajdonképpen minden beszélgetés azzal kezdődött és azzal ért véget, hogy megkérdezték, nem érek-e rá esetleg később” – nyilatkozta Voronina, aki azután inkább nem állt szóba senkivel. Hozzátette, amikor egy limuzinban forgattak, folyton tapogatták őket, és akkor sem hagyták abba, amikor a kamerákat kikapcsolták. Az IMDB szerint az eset nem valami friss, hiszen Voronina még 2004-ben szerepelt a sorozatban, és akkor is csak két epizód erejéig.