A Való Világ harmadik szériájának győztese a Cool Live vendége volt, ahol elújságolta, végre kitetováltatta magát. Milo néhány éve már majdnem varratott magára, ám akkor az utolsó pillanatban meggondolta magát, és így nem került a vádlijára egy nonfiguratív tetoválás. Most, hogy befejezte egyetemi tanulmányait, elhatározta, a hátára csináltat egy pókot. „Nagy Pókember rajongó vagyok, ezért egy a jelmezén látható emblémához hasonló tetoválást készíttettem magamra. Azért a hátamra, mert így nem látom állandóan és így nem is unom meg!” – mondta Milo, aki kifejtette ez a legmerészebb dolog, amit a képregényhős iránti imádatának kifejezésére megtett. Igaz, a barátnője kedvéért néha felölt egy Pókemberes szatén alsógatyát is.