Tavaly augusztusban házasodtak össze, ezért mostanság ünnepelte első házassági évfordulóját Hajdú Péter és Sarka Kata. Az eseményre Hajdú anyja szervezkedett, így annak ellenére, hogy a pár a kislányuk keresztelője miatt - ami egyidőben volt a jubileummal - nem tervezett ünnepelni kénytelen volt, hiszen az anyós-pajtás egy luxushajót bérelt nekik. Hajdúék a háromórás úton négyfogásos vacsorát fogyasztottak gyertyafény mellett, és csak a hajó kapitánya meg a pincér utazott velük. A Napi Ász szerint ez a fajta szórakozás óránként 80 ezer forintot kóstál, amibe nem tartozik bele a személyzet, a vacsora, és egyéb plusz szolgáltatás ára, így ez a házassági évforduló cirka félmillióba kerülhetett.