A színésznő egy egész testőrhadsereget szerződtetett új filmje, az Eat, Pray, Love indiai forgatásához, ahol jól magára is haragította a helyieket – írja a Sun. Bár Roberts először jó benyomást tett a helyiekre, amiért tradicionális ruhákban mutatkozik köztük, már nem olyen népszerű, mióta a stáb forgatási helyszínként használ és ezzel elzár a helyiek elől egy hindu templomot. „Ez az év egyik szent időszaka, nem szabadna megakadályozni, hogy a templomunkat látogathassuk” – sértődtek meg a templombajárók, akiket napok óta rendőrök tanácsolnak el az épülettől. A színésznő három gyerekét is magával vitte a forgatásra, páncélozott autóval közlekednek a fővárostól, Delhitől egy órára lévő szállásukra Pataudiba, a biztosítás mellett helikopteres légikísérettel.