Negyven évvel a Táncdalfesztiválon elért sikere után ismét színpadra áll a Futok a pénzem után című slágerével Paudits - írta a Blikk. A művészt a Volt egyszer egy Táncdalfesztivál szervezői kérték fel az októberi koncertjükön való szereplésre, amit Paudits először nem akart elvállalni. "Méghozzá azért nem, mert nem tartom magam igazi táncdalénekesnek, mivel soha nem is voltam az" - nyilatkozta az újságnak. Az 1969-es fesztiválon ugyanis őt a közönségszavazatok segítették a negyedik helyre, most pedig attól tart, hogy kinevetik majd az emberek, hiszen leginkább a prózai szerepeiről híres. Végül csak meggyőzték, és hétvégén már a hangfelvételt is rögzítették. "Nem mondom, hogy könnyű volt, de úgy érzem, sikerült pont ugyanúgy elénekelnem ezt a dalt, mint 69-ben, a Táncdalfesztiválon" - tette hozzá Paudits.