Kiválik Skrapits Erik a No Thanxből - tudhattuk meg a drámai bejelentést a Fókuszból az imént. A tinibanda tagjai szerint az énekes a pénteki koncert utáni megbeszélésen állt elő a döntéssel, Skrapits a Fókusznak az alábbi mondatokkal próbálta elmagyarázni érzéseit: „El kellett jönnie ennek a pillanatnak. Nem szabad a változás útjába állni, és nem szabad visszanézni”.

Később azért konkrétumokat is megtudhattunk, eszerint Skrapits frontemberkedés helyett inkább személyi edzőként szeretné megvalósítani önmagát, ezért hétvégén már részt is vett egy aerobic-rendezvényen barátnőjével, az egykori Kisóval. A személyi edzői álmok szépen egybevágnak a volti Viva-műsorvezető, ma már Kiss Orsolyaként a Sport-1-en dolgozó barátnő új munkájával: búvárműsorokat forgat, ahová Skrapitsot is bevitte, és mint korábban elmondta, sokat utazgathatnak majd. Skrapits azért még mindig előadóművésznek tartja magát, és nagyon jól érzi magát a színpadon, ahol egész október végéig fel is lép még a zenekarral. Utólag most már azt is bevallotta, "kicsit degradálónak érzem, hogy végig tinizenekarnak voltunk titulálva”, állítását sikítozó tinilányok és koncertfelvételek támasztották alá.

Bár weboldaluk szerint a felek a legnagyobb barátságban válnak el egymástól, a zenekar maradéka a Fókusznak azért célozgatott rá, hogy voltak ellentéteik Skrapitscsal. A rajongóktól egyelőre időt kérnek, míg új énekest keresnek.