Roman Polanskit óvadék ellenében sem engedik szabadon

2009.10.06. 16:29

A svájci igazságügyi minisztérium kedden elutasította, hogy óvadék ellenében szabadon engedjék Roman Polanskit, pedig még Monica Belucci is kampányolt érte. Az Oscar-díjas filmrendezőt az amerikai hatóságok kérésére vették őrizetbe Svájcban egy több mint harmincéves megrontási ügy miatt. A rendező ügyvédjei a svájci szövetségi büntetőbíróságnál is kérték Polanski szabadon engedését, amely a hetekben fog dönteni.A svájci igazságügyi minisztérium úgy értékelte, hogy túl nagy a veszélye a szökésnek, és ezért elutasította Polanski óvadék elleni szabadon engedését - közölte az minisztérium szóvivője. Folco Galli az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy egy levélben ugyanerre kérték azt a szövetségi bíróságot, amely a hetekben dönt a 76 éves rendező szabadlábra helyezéséről.

polanski

Polanski mindkét döntés ellen fellebbezhet. Polanskit szeptember 26-án vették őrizetbe Zürichben, amikor egy filmes díj átvételére a városba érkezett. A filmrendező kiadatását Los Angeles-i ügyészek kérték, egy 13 éves lány megrontásával kapcsolatos per miatt. A rendező ellen 1978-ban indítottak eljárást az Egyesült Államokban, miután Los Angelesben szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves lánnyal. A nemi erőszakkal vádolt rendező bűnösnek vallotta magát megrontás vádjában, de vallomása után elhagyta az Egyesült Államokat. Polanski azóta nem lépett az ország területére.