A bírónak kellett felébresztenie egy ügyvédet a Debreceni Városi Bíróságon, még kedden. A büntetőügyi tárgyaláson a védő ugyanis elaludt a tanúmeghallgatások alatt. Az ügyvéd egy hamisítással vádolt hajdúhadházi férfi jogi képviseletét látta el, azonban a a három és fél órás tárgyalás jelentős részét végigbóbiskolta, és néhányszor el is szenderült a tárgyalóteremben. Egyszer hiába kérdezte tőle a bíró, akar-e kérdéseket feltenni, csak aludt tovább. A védő csak a megismételt, erélyes felszólításra, illetve védence szólongatására eszmélt rá, hogy tárgyalóteremben van.

Az ügyvéd a tárgyalás szünetében ebédje kimaradásával indokolta a történteket, majd szünet után ugyanúgy aludt tovább, mint korábban. A tárgyalást vezető bíró később elmondta, feltűnt neki, hogy csak az ismételt kérdésre válaszolt az ügyvéd, de azt csak később tudta meg, hogy a védő többször el is aludt a tárgyalóteremben. (FH)