A Bors információi szerint az RTL KLub műsorvezetője egy hajformázó készüléket gyártó cég és egy zöld tea ital népszerűsítése után, egy nemzetközi kozmetikai cég reklámkampányában szerepel, egyes parfümériákban az őt ábrázoló plakátokkal lehet találkozni. Ördög Nóra a lapnak elmondta, a cégek érdeklődése nem annak köszönhető, hogy a sajtó mostanában sokat foglalkozik a magánéletével, hiszen a szerződéseket még ezt megelőzően kötötte. Hogy pontosan mennyit kap egy ilyen munkáért, azt nem volt hajlandó elárulni, azt viszont leszögezte, hogy a hitelesség fontos számára, így nem adja akármihez az arcát és a nevét. Egy neve elhallgatását kérő reklámszakember szerint egy ilyen kaliberű celeb gázsija körülbelül 2-3 millió forintra rúg, és ezt az összeget az is befolyásolja, hogy a kampány során mennyire használódik el az adott sztár arca.