horoszkóp

Madonna Malawin kívül is alapítana iskolát

2009.10.27. 09:36

"Ha a malawi iskola sikeres lesz - és isten segedelmével az lesz - máshol is megismételjük, nemcsak Malawiban, hanem a világ más részein" - fogalmazott Madonna annak kapcsán, hogy az afrikai országban megkezdődött a nevével fémjelzett leányiskola építése. Az énekesnő 15 millió dollárt áldoz az iskolára, amely a tervek szerint két év múlva készül el a fővárostól, Lilongwétől 10 kilométerre fekvő Chinkotában. A világhírű énekesnő egy moringafát ültetett el az jövendőbeli iskola helyén hétfőn. Az új akadémián az ország 28 körzetéből ötszáz diák tanulhat majd 2011-től - számolt be a Raising Malawi Akadémia jövendőbeli igazgatója, Anjimile Mtila-Opponyo. Az iskola hasonló lesz Oprah Winfrey Dél-Afrikában alapított leányiskolájához, a tanított tantárgyak közül a matematikára és a természettudományokra helyezik majd a hangsúlyt.   

"Malawi utazásaim, vizsgálódásaim és beszélgetéseim során a leggyakrabban visszatérő dolog az volt, hogy mennyire erősek, szorgalmasak a malawi nők, és hogy mennyire megérdemelnék a jó oktatást" - mondta mintegy ezer ember előtt Madonna, akit négy gyereke - köztük a Malawiból örökbefogadott David és Mercy - is elkísért a ceremóniára.

  Madonna 2006-ban, első látogatása után hozta létre a Raising Malawi nevű alapítványt, amely élelmezéssel, oktatással és orvosi ellátással igyekszik segíteni az egyik legszegényebb, és az AIDS által leginkább sújtott afrikai ország lakóin. A 12 milliós Malawiban közel 500 ezer gyerek vesztette el legalább egy szülőjét az AIDS miatt. A híresség kiemelte, hogy a jótékonysági szervezet az ország oktatási minisztériumával és pedagógiai szakértőkkel együttműködve dolgozik azon az oktatási programon, amely révén a lányok szolgálni tudnák közösségüket és javíthatnának országuk helyzetén. Az énekesnő kedden találkozik az ország elnökével, Bingu wa Mutharikával is, majd felkeres néhány, az alapítványa által támogatott árvaházat. via MTI.