horoszkóp

Rendőrnek kiadva magát próbált csajozni, letartóztatták

2009.10.27. 18:10 Módosítva: 2009.10.27. 18:15

Először csak izgalmas történetekkel, később pedig fegyverrel fenyegetőzve próbált megismerkedni két nővel egy férfi, majd addig molesztálta őket, míg valóban rendőrök jöttek érte. A férfi hétfőn este egy tokodaltárói szórakozóhelyen ismerkedett meg két nővel, és azt állította magáról, hogy biztonsági ember, korábban önkormányzati képviselőt is védett. Társasága azonban egy idő után már kellemetlenné vált, így a két nő otthagyta és a közeli buszmegállóba sétáltak. A férfi utánuk ment, és már nem izgalmas történetekkel, hanem fegyverével próbálta meggyőzni választottjait: egy gázriasztó fegyvert rájuk fogva követelte, hogy emeljék fel a kezüket és térdeljenek le. Mivel az egyikük ezt nem akarta megtenni, a férfi meg is rúgta.

A történteknek szemtanúja is volt, a férfi azonban azt mondta neki, hogy rendőr, és most fogta el a két nőt, akik tolvajok. Ugyanezt mondta később a megérkező busz sofőrjének. A késő esti történetnek végül a kiérkező rendőrök vetettek véget. Elvették a férfitől az engedéllyel tartott fegyverét és a dorogi rendőrségre vitték. Az önjelölt rendőr ellen személyei szabadság korlátozása, valamint hivatalos eljárás színlelése miatt indítottak eljárást - olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. (FH)