Úgy tűnik, a rapper anyja tényleg olyan szerzet, mint ahogyan azt a 8 mérföldben láthattuk, a Female First ugyanis arról számolt be, Debbie Nelson hozzámegy biszexuális ügynökéhez, Neal Alperthez aki 2008-ban beperelte az asszonyt. Alpert azért nyújtott be keresetet Eminem anyja ellen, mert úgy érezte, őt is megilleti egy kevéske százalék annak a könyvnek a bevételéből, amit Nelson egy társszerző segítségével írt fiáról, Eminemről. A My Son, Marshall, My Son Eminem című könyv ügyében végül is ejtették az eljárást.

A RadarOnline információi szerint Alpert az egyetlen ember, aki sohasem verte át az asszonyt – bár persze azért beadott egy keresetet a háta mögött -, és annak ellenére, hogy biszexuális, több nővel randizott, mint pasival. A lap azt is tudni véli, hogy Alpert igazi úriember, tisztelettudó, és akkor sem árulta el a nőt, amikor a lapok pénzt ajánlottak neki az információi kiszivárogtatásáért. A egyébként már most keresi a helyszínt az esküvőnek, ami a RadarOnline-nak nyilatkozó anonim forrás szerint igen nagyszabású lesz.