horoszkóp

Stevie Wonder a béke nagykövete lett

2009.12.02. 10:43 Módosítva: 2009-12-02 10:48:26

A béke nagykövetévé nevezte ki Stevie Wonder világhírű énekest Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára - írta az MTI. Wondert a fogyatékkal élők jogaiért folytatott küzdelme elismeréseként érte a megtiszteltetés. A michigani származású, születése óta vak énekesnek milliónyi rajongója van. Mint a világszervezet rámutatott, pályafutása során súlyt helyezett arra, hogy jótékonysági akciói révén más embereken segítsen. "Hangját és a közönséghez fűződő kapcsolatát egy jobb, egyenlőbb és igazságosabb világ megteremtésére, az emberi és polgári jogok megvédésére használta fel, arra, hogy szebbé tegye a kevésbé szerencsések életét" - áll a Ban Ki Mun által kiadott közleményben, amely szerint az énekes példaként szolgálhat mindazok számára, akik fizikai korlátokkal élnek.

Az ENSZ emlékeztetett arra is, hogy az 59 éves sztár egyike volt azoknak, akik kiharcolták a Martin Luther King emléknapot az Egyesült Államokban, és élére állt a dél-afrikai apartheidrendszer elleni harcnak. Emellett számos jótékonysági kezdeményezést vett pártfogásába. A több mint húsz Grammy-díjjal kitüntetett Stevie Wonder csütörtökön veheti át kinevezését a világszervezet New York-i székházában. Wonderrel együtt az ENSZ tíz békenagykövetet "foglalkoztat", köztük George Clooney színészt, Daniel Barenboim karmestert és Paulo Coelho írót.